A 2026/2027. tanévre meghirdetett képzéseink
OM azonosító: 203408
HAT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS
Ez a képzési forma általánosságban valamennyi tantárgyból kedvezőbb tananyag-elrendezést tesz lehetővé, s a hat év során több idő jut a szaktárgyakon belüli elmélyülésre, a törzsanyagból való kitekintésre. Mindez előnyösen befolyásolja a továbbtanulási esélyeket.
Képzésünkön a biztos tudás megalapozásához angol nyelvből többletórákat és kiscsoportos oktatási formákat biztosítunk.
Képzésünk olyan sportoló, élsportoló fiatalok nevelését-oktatását is felvállalja, akik számára a sport mellett a tanulás is értékként kezelt és elvárt feladatuk. A kiemelkedő sporteredményekkel rendelkező tanulóknak segítséget nyújtunk a tanulás és az élsport tevékenységének összehangolásában.
11-12. évfolyamon szabadon választható tantárgyi többletórákkal is segítjük diákjaink közép- és emelt szintű érettségi vizsgákra, továbbtanulásra történő felkészülését.
Sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása
A többi tanulóval együtt nevelhető-oktatható sajátos nevelési igényű tanuló nevelésére-oktatására van lehetőség, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási) küzd. A felvételi eljárás során az intézmény igazgatója a jogszabályban rögzített keretek betartása mellett, minden körülmény mérlegelésével saját hatáskörében dönt a jelentkezők felvételéről. A szülő még jóval a felvételi eljárás megkezdése előtt tájékozódjon a SNI tanuló felvételének feltételeiről.
Nyílt napot a hatodikosok számára 2025. október 7-én, kedden és 2025. december 9-én, kedden tartunk 16 órától. A diákok játékos órák és kötetlen beszélgetés során nyerhetnek betekintést iskolánk életébe, a szülőket igazgatói tájékoztatóval várjuk képzéseinkről és a felvételiről.
Emelt szintű angol nyelvi képzés – 6 éves gimnáziumi képzés (kód: 0001)
A képzést azoknak a nyelvek iránt fogékony, jó nyelvérzékű tanulóknak ajánljuk, akik szeretnék az angol nyelvet emelt szinten elsajátítani. Az emelt szintű képzésben az angol nyelvet magasabb óraszámban, csoportbontásban – kezdő és haladó szinten – oktatjuk. Azok a diákok, akik eddig német nyelvet tanultak, a 7-8. évfolyamon a német nyelvet szakköri keretek között folytathatják. Az emelt szintű angol nyelv mellett 9. évfolyamtól második idegen nyelvként német nyelvet tanulnak a diákok. Célunk, hogy a tanulók 11. évfolyam végére előrehozott középszintű érettségit, 12. évfolyam végére emelt szintű érettségi vizsgát tegyenek angol nyelvből, és legalább B2 (középfokú) komplex nyelvvizsgával rendelkezzenek.
Felvételi:
Központi felvételi vizsga nincs. A jelentkezők rangsorolása a hozott pontszámok alapján történik, ami összesen 60 pont, és az 5. osztály év végi és a 6. osztály félévi osztályzataiból tevődik össze a következő tantárgyakból: magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv, természettudomány.
A felvételi eljárás során azonos pontszám esetén azt rangsoroljuk előrébb,
- aki lelkészi ajánlással rendelkezik.
- Ezt követően az azonos pontszámú tanulók esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót.
- További pontegyezés esetén előnyben kell részesíteni azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található.
NÉGY ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS
Képzésünkön a biztos tudás megalapozásához angol nyelvből többletórákat és kiscsoportos oktatási formákat biztosítunk.
Képzésünk olyan sportoló, élsportoló fiatalok nevelését-oktatását is felvállalja, akik számára a sport mellett a tanulás is értékként kezelt és elvárt feladatuk. A kiemelkedő sporteredményekkel rendelkező tanulóknak segítséget nyújtunk a tanulás és az élsport tevékenységének összehangolásában.
11-12. évfolyamon szabadon választható tantárgyi többletórákkal is segítjük diákjaink közép- és emelt szintű érettségi vizsgákra, továbbtanulásra történő felkészülését.
Sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása
A többi tanulóval együtt nevelhető-oktatható sajátos nevelési igényű tanuló nevelésére-oktatására van lehetőség, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási) küzd. A felvételi eljárás során az intézmény igazgatója a jogszabályban rögzített keretek betartása mellett, minden körülmény mérlegelésével saját hatáskörében dönt a jelentkezők felvételéről. A szülő még jóval a felvételi eljárás megkezdése előtt tájékozódjon a SNI tanuló felvételének feltételeiről.
Nyílt napot a nyolcadikosok számára 2025. november 20-án, csütörtökön és 2025. december 11-én, csütörtökön tartunk 10 órától. A diákok játékos órák és kötetlen beszélgetés során nyerhetnek betekintést iskolánk életébe, a szülőket igazgatói tájékoztatóval várjuk képzéseinkről és a felvételiről.
Emelt szintű angol nyelvi képzés – 4 éves gimnáziumi képzés (kód: 0002)
A képzést azoknak a nyelvek iránt fogékony, jó nyelvérzékű tanulóknak ajánljuk, akik szeretnék az angol nyelvet emelt szinten elsajátítani. Az emelt szintű képzésben az angol nyelvet magasabb óraszámban, csoportbontásban – kezdő és haladó szinten – oktatjuk. Az emelt szintű angol nyelv mellett második idegen nyelvként német nyelvet tanulnak a diákok. Célunk, hogy a tanulók 11. évfolyam végére előrehozott középszintű érettségit, 12. évfolyam végére emelt szintű érettségi vizsgát tegyenek angol nyelvből, és legalább B2 (középfokú) komplex nyelvvizsgával rendelkezzenek.
Felvételi:
Központi felvételi vizsga megírása.
Írásbeli felvételi vizsga: 2026. január 24-én (szombat) 10 óra a Magyar László Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban, vagy abban a középiskolában, ahová a tanuló az írásbeli felvételi vizsgára jelentkezett.
Az intézménybe jelentkező tanulóknak szóbeli meghallgatást tartunk, amelynek ideje 2026. március 2-19. között lesz.
Pontszámítás:
A hozott pontszám (összesen 60 pont) a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi osztályzataiból tevődik össze a következő tantárgyakból: magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv és digitális kultúra.
A szerzett pontszám (összesen 100 pont) a központi írásbeli vizsgán szerezhető 100 pont.
A hozott és a szerzett pontszám összesen: 160 pont.
A felvételi eljárás során azonos pontszám esetén azt rangsoroljuk előrébb,
- aki lelkészi ajánlással rendelkezik.
- Ezt követően az azonos pontszámú tanulók esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót.
- További pontegyezés esetén előnyben kell részesíteni azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található.
Általános tantervű oktatás – 4 éves gimnáziumi képzés (kód: 0003)
A képzést azoknak a tanulóknak ajánljuk, akik még egy irány felé sem köteleződtek el. Ajánljuk azoknak is, akik élsportoló fiatalok, és a délutáni szabadidejük egy részét edzésekkel töltik. A tanulás és az élsport összehangolása ebben a képzési formában tud a leghatékonyabban működni, ezért a sportoló fiataloknak ez az általános tantervű 4 éves gimnáziumi képzés a legideálisabb.
Felvételi:
Központi felvételi vizsga megírása.
Írásbeli felvételi vizsga: 2026. január 24-én (szombat) 10 óra a Magyar László Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban, vagy abban a középiskolában, ahová a tanuló az írásbeli felvételi vizsgára jelentkezett.
Az intézménybe jelentkező tanulóknak szóbeli meghallgatást tartunk, amelynek ideje 2026. március 2-19. között lesz.
Pontszámítás:
A hozott pontszám (összesen 60 pont) a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi osztályzataiból tevődik össze a következő tantárgyakból: magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv és digitális kultúra.
A szerzett pontszám (összesen 100 pont) a központi írásbeli vizsgán szerezhető 100 pont.
A hozott és a szerzett pontszám összesen: 160 pont.
A felvételi eljárás során azonos pontszám esetén azt rangsoroljuk előrébb,
- aki lelkészi ajánlással rendelkezik.
- Ezt követően az azonos pontszámú tanulók esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót.
- További pontegyezés esetén előnyben kell részesíteni azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található.
TECHNIKUMI OSZTÁLYOK
A technikumi képzés a minőségi szakmai oktatás színtere. A megszerezhető technikusi szakképzettség középvezetői szintű ismereteket biztosít, az ötéves képzés pedig egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Matematikából, magyar nyelv és irodalomból, történelemből ugyanazt a tananyagtartalmat kell elsajátítani, mint a gimnáziumban, a technikumban azonban a diákok csak egy nyelvet tanulnak, de azt kiemelten magas óraszámban.
Ebből a négy közismereti tantárgyból érettségi vizsgával zárul az oktatás, ötödik érettségi tárgy a technikusi szakképesítés szakmai vizsga, mely emelt szintű érettségi vizsgának felel meg.
A technikumban a 9. és a 10. évfolyamon ágazati alapoktatás történik, mely ágazati alapvizsgával zárul, ezt 3 év szakirányú oktatás követi. A technikumi tanulók az első két tanév során ösztöndíjban (8000 Ft/hó), a szakirányú oktatás alatt pedig ösztöndíjban (8000-59000 Ft/hó tanulmányi eredménytől függően), vagy – szakképzési munkaszerződés megkötését követően – munkabérben (az ösztöndíjtól magasabb összegű szakképzési munkabér) részesülnek.
Az öt év elvégzése után egyszerre kapható kézbe az érettségi bizonyítvány és a technikusi oklevél, és közben még a nyelvvizsga megszerzésére is kiváló lehetőség nyílik.
Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma – 5 éves technikumi képzés(kód: 0004)
Céltudatos vagy, és jól bánsz a pénzzel? Kiadásaidat és bevételeidet szereted előre megtervezni, hogy elkerüld a kellemetlen meglepetéseket?
Mindez kiválóan kamatoztatható a munka világában, hiszen a pénzmozgások precíz nyilvántartása kulcsfontosságú a közép- és felsővezetők gazdasági döntéseihez, cégtulajdonosok fejlesztési terveihez.
Jelentkezz erre a szakképzésre, és tanuld meg szakavatottan intézni a pénzügyeket, hogy könnyen el tudj helyezkedni egy szakmailag és anyagilag is megbecsült pozícióban!
Válaszd akkor is a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakmát,
- ha Te szeretnéd munkahelyed és munkatársaid adó- és bérügyeit kézben tartani,
- ha érdekelnek a vállalkozások befektetési, értékesítési és hitel ügyletei,
- ha Te szeretnél tanácsot adni, hogyan lehet egy vállalkozásnál a költségeket csökkenteni és elszámolni,
- ha szívesen végeznél számlákkal és házipénztárral kapcsolatos feladatokat,
- ha szeretnéd a könyvelési-számviteli szabályokat pontosan megismerni, és azokat szoftverek segítségével rutinosan alkalmazni,
- valamint, ha szívesen intéznéd pályázatok és projektek pénzügyi terveit és elszámolásait!
Mivel foglalkozik a Pénzügyi-számviteli ügyintéző?
Könyvelői, kontírozói, számlázási, ügyviteli és ügyintézői feladatokat végez informatikai szoftverek, alkalmazások és adatbázisok segítségével. Elvégzi a gazdálkodó szervezet adó- és járulékfizetési kötelezettségeihez kapcsolódó elektronikus ügyintézést, és kapcsolatot tart annak bankjával. Intézi a számlákkal és a házipénztárral kapcsolatos feladatokat, valamint az utalásokat.
Nyilvántartja a pénzügyi és számviteli bizonylatokat, megrendeléseket és szerződéseket. A pénz- és hitelműveletekkel kapcsolatos ügyintézést végez.
Összegyűjti, rendszerezi az értékelő munkához szükséges információkat, és statisztikai összeállításokat készít. Szakmai irányítással vállalkozásfinanszírozás adminisztratív teendőit hajtja végre.
Hol lehet elhelyezkedni ezzel a szakmával?
Termelő és szolgáltató vállalatoknál, valamint államigazgatási intézményekben, de tovább lehet tanulni gazdasági felsőoktatásban, vagy magasabb szintű szakképzettséget is lehet szerezni (pl. mérlegképes könyvelő, vámszakember, adótanácsadó, banki szakember).
A Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakmával betölthető munkakörök:
- Pénzügyi ügyintéző
- Számviteli ügyintéző
- Könyvelő (Analitikus)
- Bérelszámoló
- Pénzügyi, statisztikai, biztosítási adminisztrátor
- Egyéb számviteli foglalkozású
- Készlet- és anyagnyilvántartó
- Iratkezelő, irattáros
Felvételi:
Központi felvételi vizsga megírása.
Írásbeli felvételi vizsga: 2026. január 24-én (szombat) 10 óra a Magyar László Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban, vagy abban a középiskolában, ahová a tanuló az írásbeli felvételi vizsgára jelentkezett.
Az intézménybe jelentkező tanulóknak szóbeli meghallgatást tartunk, amelynek ideje 2026. március 2-19. között lesz.
Pontszámítás:
A hozott pontszám (összesen 60 pont) a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi osztályzataiból tevődik össze a következő tantárgyakból: magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv és digitális kultúra.
A szerzett pontszám (összesen 100 pont) a központi írásbeli vizsgán szerezhető 100 pont.
A hozott és a szerzett pontszám összesen: 160 pont.
A felvételi eljárás során azonos pontszám esetén azt rangsoroljuk előrébb,
- aki lelkészi ajánlással rendelkezik.
- Ezt követően az azonos pontszámú tanulók esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót.
- További pontegyezés esetén előnyben kell részesíteni azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található.
Oktatási szakasszisztens szakma – 5 éves technikumi képzés (kód: 0005)
Ha szeretsz gyerekekkel foglalkozni, szervezői feladatokat ellátni és munkáddal másokat segíteni, akkor ez a neked való szakma.
Hol tudsz majd dolgozni?
Bölcsődében, óvodában, általános iskolában, középiskolában, szakképző intézményben, gyermekotthonban, lakásotthonban, pedagógiai szakszolgálat és egyéb gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményben.
Mit csinál egy oktatási szakasszisztens?
- Közreműködik a gyermek/tanuló tevékenységeinek, a csoportfoglalkozások, tanórai és tanórán kívüli, továbbá intézményen kívüli programok, foglalkozások előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában.
- Ellátja az egyes nevelési, oktatást segítő, fejlesztési, adminisztrációs feladatokat.
- Felügyeli, kíséri a tanulókat vagy csoportokat, gondozási feladatokat végez. Közreműködik a gyermekek/tanulók szabadidős tevékenységének, az intézményi rendezvények előkészítésében, szervezésében, segít a lebonyolításban.
Neked ajánljuk, ha szereted a gyermekeket, jó együttműködési és kommunikációs készséggel rendelkezel, van benned empátia és tolerancia. Nem árt, ha kötélből vannak az idegeid, erős és határozott személyiséggel rendelkezel.
Felvételi:
Központi felvételi vizsga megírása.
Írásbeli felvételi vizsga: 2026. január 24-én (szombat) 10 óra a Magyar László Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban, vagy abban a középiskolában, ahová a tanuló az írásbeli felvételi vizsgára jelentkezett.
Az intézménybe jelentkező tanulóknak szóbeli meghallgatást tartunk, amelynek ideje 2026. március 2-19. között lesz.
Pontszámítás:
A hozott pontszám (összesen 60 pont) a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi osztályzataiból tevődik össze a következő tantárgyakból: magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv és digitális kultúra.
A szerzett pontszám (összesen 100 pont) a központi írásbeli vizsgán szerezhető 100 pont.
A hozott és a szerzett pontszám összesen: 160 pont.
A felvételi eljárás során azonos pontszám esetén azt rangsoroljuk előrébb,
- aki lelkészi ajánlással rendelkezik.
- Ezt követően az azonos pontszámú tanulók esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót.
- További pontegyezés esetén előnyben kell részesíteni azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található.
A felvétel feltétele az oktatási szakasszisztens képzés esetén a foglalkozásegészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása.
KÉPZÉSI TERÜLETEK - 2026/2027. TANÉV
| Tanulmányi terület kódja | Osztály betűjele | A felvehető tanulók száma | Évfolyamok száma | A képzés jellege |
|---|---|---|---|---|
| 0001 | A | 34 | 6 évfolyam | gimnázium emelt szintű angol nyelvi osztály |
| 0002 | B | 34 | 4 évfolyam | gimnázium emeltszintű angol nyelvi osztály |
| 0003 | C | 34 | 4 évfolyam | gimnázium általános tantervű osztály |
| 0004 | D | 16 | 5 évfolyam | technikum pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma |
| 0005 | 16 | 5 évfolyam | technikum oktatási szakasszisztens szakma |